Nagyot nyeltem, és ránéztem Zayn re hogy mit szól hozzá.
- Szó sem lehet róla. Nelli az enyém.- nézett mérgesen Niall- re és felpattant.
- Zayn, tudom. De egy utolsót.- mondta Niall.
- Ez lesz az utolsó csókunk, és utána hagysz miinket hogy boldogok legyünk.- mondtam és Niall- re, majd Zayn- re néztem. Nem az hogy meg akartam csókolni, csak .... ne is tudom talán meg akartam csókolni UTOLJÁRA. Zayn lassan bólintott ezzel beleegyezett. Amikor Niall- re néztem, aki már teljesen közel volt hozzám. Nem kellett 2 lépést tennem már két milliméter volt Niall és köztem. Lassan kezdett el közeledni, és pár másodperc múlva ,ár ajkaink összeértek. Lassú, de mégis szenvedélyes csók volt. Niall keze, ami a derekamon volt, lecsúszott a fenekemre, és gondolom Zayn - nek elege lett belőle.
- Na most már elég.- mondta elég idegesen. Lassan elváltunk és szememet is kinyitottam. Nagyon jó volt újra megcsókolnom. De sajnos ez volt az utolsó csókunk. Ahogy láttam Niall is nagyon meg volt elégedve vele.
- Na én most akkor megyek.- mondta és kiviharzott a házból.
Én még mindig nem tudtam megszólalni.
- Mond már valamit. Legalább jobban csókol mint én?- Zayn nagyon ideges volt gondolom féltékeny.
- Zayn, ne légy féltékeny én téged szeretlek. Gyere menjünk el egyet sétálni.- ajánlottam fel az ötletem terelve a témát. Zayn nagyot sóhajtott és az összes dühe elszállt, és már rendes hangon szólalt meg.
- Rendben, de ha nem baj, akkor most csak egyedül mennék.- mondta és elindult kifelé az ajtón.
Nagyon meglepődtem. Elhívom sétálni, Ő meg elmegy nélkülem. Na mind1 nem nagyon tudtam ezen olyan sokáig gondolkozni, mert a telefonom megcsördült. Meglepődtem amikor Liam nevét láttam meg a képernyőmön. Nem tudtam elképzelni hogy mit akar de attól még felvettem.
- Szia Nelli, csak azt akartam kérdezni hogy gondolom sejtésed sincs miért hívlak. Szóval csak annyit akartam, hogy eljönnél- e velem egy masszázs szalonba.
- Ő... szia Liam, komolyan azt akarod hogy mennyek el veled egy masszázs szalonba?- kérdeztem vissza meglepetten.
- Hát. igen. Majd ott megmagyarázom miért. De jó lenne ha eljönnél velem meg akarok beszélni veled valamit.-mondta és kifújta a levegőt.
- Hát jó. De hol találkozzunk?
- Gyere nálunk. És majd megyünk együtt. Na de mennem kell. 1 óra mulva legyél itt.- mondta és le is tette.
Na jóóó. Nekem mind1. Elkezdtem készülődni, lezuhanyoztam, és át is öltöztem. Ezt vettem fel:
Elindultam Liam háza elé, és bekopogtam. Nem kellett sokat várnom, kinyitotta az ajtót, és be is hívott.
- Tudom hogy egy kicsit furcsa, de majd a kocsiban elmesélem.- magyarázta és elő vette a kocsi kulcsot és már a kocsijában is ültünk. Beindította az autót. Már 2 perce ülünk az autóban, de még mindig nem szólalt meg.
- Na szóval, akkor miért is vagyok itt?- kérdeztem és felé fordultam.
- Ja, tényleg el is felejtettem. Na szóval. Lehet hogy még nem nagyon volt alkalmatok beszélgetni Lizivel.- itt rámnézett és én bólintottam egy kicsit hogy még valóban nem beszéltünk.- szóval, kimondom. Lefeküdtem vele.- Amikor kimondta azt hittem rosszul leszek.
- Mi, de hát neki ott van Harry.- mondtam értetlenül.
- Tudom, és aggódom is ezért.-mondta és leparkolt, mert meg is érkeztünk.
***
Már kifelé tartottunk a masszázs szalonból, jól esett ez a kis kikapcsolódás. Liamnek adtam néhány tanácsot Lizivel kapcsolatban.
- Nagyon köszönöm ezeket a tanácsokat, sokat segítettek.- mondta Liam és megölelt. Nagyon meglepett, de tudtam hogy Liam ilyen hogy is mondjam "érzelmes".
***
Mikor megérkeztünk Liam- hez kiszálltam a kocsiból, és bementem a házba. Meglepődtem, mert Harry és Louis ott volt.
- Fiúk, mit kerestek ti itt?- kérdeztem Louis- séktól.
- És te mit keresel Liammel?- húzták fel a szemöldökünket.
- Én kérdeztem először.- mondtam és beljebb mentem az ajtóból.
- Hát én azt akartam, hogy Liam jöjjön el velem vásárolni. Mert Lizi- nek akarok venni egy szép ajándékot, mert a buli óta nem beszéltünk. Úgy érzem kerül engem. Szerintem azért mert annyira rányomultam aznap este. Ki akarom engesztelni.- mondta Harry. Én tudtam hogy valószínűleg nem azért kerüli, hanem mert Liam- mel feküdt le és gondolom nem mer a szemébe nézni.
- Bocs haver, de most nem érek rá.- rázta le Liam.
- És te rá érsz? Te úgyis lány vagy és te megtudod mondani minek örül egy lány.- nézett rám.
- Hát nekem aztán mindegy. Mikor indulunk.- kérdeztem Harryt.
- Hát most.- mondta és már kint is volt a házból. Én is elindultam Harry után, de Liam visszarántott és a fülembe súgta, hogy egy szót se szóljak hogy Lizi és Ő lefeküdtek.Én bólintottam és Hazza után mentem.
* A Plázában*
Egy ékszerüzletben voltunk, és ott nézegettük, hogy mik vannak ott. Egyszer csak megláttam egy szép szíves nyakláncot,szóltam Harry-nek is hogy az jó lesz. Nem valami csilli-villi nem tudom milyen puccos ékszer, de szerintem pont jó lesz lesz Lizinek. Itt a nyaklánc:
Harry kifizette, aztán kijöttünk a boltból. Megkért hogy vegyem fel, hogy milyen lesz Lizin. Én megfordultam, hogy tegye be a nyakamba. Mikor megfordultam, én nem láttam csak Harry. Lefényképezte, és megmutatta hogy néz ki a nyakamba. Aranyos volt. Elindultunk kifelé, de Harry kitalálta, hogy még fagyit akar enni. Akkor még egy fagyizóba is bementünk, és Harry magának is és nekem is vett egy-egy gömb fagyit.
Mikor megettük, már a kocsiban ültünk. Épp a rádióban a srácok száma ment, a Little Thinks. Mikor ennek vége lett, elkezdett beszélni a műsorvezető, hogy lehet nyerni egy koncertjegyet, ha megmondjuk hogy ki Harry Styles kedvenc énekese. Harry kitalálta, hogy hívjam fel a rádiót. Nagyon hülye az a gyerek. De felhívtam. És mivel itt ül mellettem, és meg tudtam kérdezni hogy ki, fel is hívtam. És mi történt? Megnyertem a 2db koncertjegyet.
Mikor a nő bejelentette, hogy még ma délután megérkezik, örültem mert akkor az egyik fiúval el tudok menni.
- Harry, ti szeretitek ezt az együttest?- kérdeztem.
- Csak Louis.De Ő megőrül értük.- mondta és még csak rám sem nézett.
- Jó, akkor szerintem vele megyek el.- mondtam.
* Harry házában*
Nem tudom miért Harry- hez jöttünk, de ide hozott. Ha már itt vagyok akkor már megmondom Louis- nak hogy eljöhet velem arra a koncertre. Nagyon örült neki és rögtön bele is egyezett.
* Koncert*
Ma van a koncert. Már lezuhanyoztam és kimostam a hajam, már csak fel kellett öltöznöm. Ezt vettem fel:
Értem jött Louis és elmentünk a koncertre. Azért jó sokan voltak. Lassan bejutottunk, és leültünk. Még páran odajöttek kérni Louis- tól autógrammot kérni aztán elkezdődött a koncert. Nagyon élveztem, nem is beszélve Louis- t. Végig sikította az egészet. Szó szerint. 11 órakkor vége lett és elindultunk haza.
* Másnap reggel*
Tegnap volt a koncert. Ahogy Louis hazahozott rögtön el is aludtam. Lassan kimásztam az ágyból és lementem reggelizni. Az asztalon egy újságot találtam. Mikor megláttam mi voolt benne majdnem dobtam egy hátast.
Koviit most tiszta joo
VálaszTörlésKösz szépen. Már rajta vagyok. ;)
Törlés